Évekkel ezelőtt egy konferencián a kezembe akadt egy könyv. "Gyógyulj,hogy gyógyíthass" volt a címe. Nem vettem meg, bele sem lapoztam.....AKKOR, OTT arra gondoltam, én már túl vagyok ezen....
Évek teltek el, egy kihűltnek megélt kapcsolatban, amelyben azt éreztem, mindig én vagyok az,aki adok,adok,adok.......s egyszer csak kimerültem. Két gyönyörű lányommal együtt elváltam, és útnak indultam egy ismeretlen világ felé, egy nagy szerelem után,amely úgy hűsítette égő sebeimet,mint valami csodakenőcs..
......egészen addig,amíg rá nem jöttem,hogy második férjem szexfüggőségben "szenved".......Szenved? Szenvednek körülötte emberek..a tökéletes szociopata képe bontakozott ki előttem........
Újra felálltam..de második alkalommal okosabban.
Kérdezni kezdtem önmagamtól..miért teszem ezt? Mi az oka? Mi történik velem? Miért akarok mindenkit megmenteni? Mit rejtek el önmagam elől ezzel? Miért lettem gyógyító? Miért kell nekem magamnak meggyógyulnom?
Gyógyulj,hogy gyógyíthass...
Itt van hát a beavatás......hiszen végigjárom most a népmesék hősének útját.....feldarabolom magam,eltemetem, majd csodazsírral megkenem,hogy új életre keljek..
"Sokan vagyunk kevesen"..még többen,akik ki sem merik mondani,nem merik meglátni az igazságot..
Minek hódolunk be, miért engedjük,hogy megtörjék a lelkünket. Miért vagyunk fogékonyak az energiavámpírokra..miért akarunk mindenáron segíteni mindenkin,és hogy esünk ezáltal önmagunk csapdájába (.."én mindig jót akarok,és mindenki bánt")..
Nem merjük bevallani, VELÜNK is van baj..mert szégyelljük..mert mélyen,legbelül mi is családon belüli erőszak áldozatai vagyunk, állandóan szeretet után ácsingózunk,mint egy éhes kisgyerek..és szüntelenül sajgó sebeinkre a legjobb gyógyír,ha másokéit kenegetjük..legtöbbünk gyógyító,segítő szakmából érkezik..és becsületesen hazaviszi a házi feladatot, az iszákos férj, drogfüggő testvér, érzelmi zsarnok,elnyomó anya,szexfüggő házibarát, kényszeresen evő, vagy diabéteszes nagymama, erőszakos apa mellett állandó segítőként és megmentőként tevékenykedik,miközben élete lassan lepereg előtte, mások szolgálatában,állandó megfelelési kényszerben, bűntudatban, önvádban, lemondásban,áldozatban,szeretetlenségben,szenvedésben..vigasztalja a tudat,hogy "jót tesz"..hogy áldozatkészségéért,szeretetéért,önfeladásáért tiszteletet vív ki a környezetében..természetesen soha nem annak a személynek a szeretetét és megbecsülését nyeri el,akiért dolgozik. Gyakran válik ez egy élet mintájává,és különböző fokozatai léteznek,a nyugodt derű és a szorongás,szomorúság között váltakozva, gyakran testi tünetekkel párosulva,nemritkán anyagi nehézségekkel megtizedelve.
Hol a megoldás?
Szakítsuk meg a kapcsolatot a nagymamával, váljunk el, ne válaszoljunk a testvér telefonhívására, ne látogassuk meg a szüleinket többé? Természetesen mi is tudjuk a választ..dolgozzunk önmagunkon,hogy hatékonyabban kezeljük az ehhez hasonló helyzeteket.
De hogyan?
Kezdetnek naponta gondolkodjunk el ezen az imán...
Istenem, adj erőt, hogy elfogadhassam, amit megváltoztatni nem tudok; adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit megváltoztathatok; és adj bölcsességet ahhoz, hogy ezeket meg tudjam különböztetni egymástól.
Ebben a blogban mindenkinek van lehetősége megszólalni,aki ilyen és ehhez hasonló helyzettel küzd. Egymást segítve, egymás életének buktatóira rámutatva önmagunkat is tisztítjuk, segítjük. Ha EGYségbe kerülünk önmagunkkal, a környezetünk is változik velünk...
Egy amerikai segítő családi szervezet,az Al-Anon állított össze egy naponta forgatható kis könyvecskét praktikus tanácsokkal,meditációval..Zárásként, itt a mai napra szánt gyakorlat.
Szeptember 7.
Nem azért jöttünk segítségért,hogy sajnáljanak mások. Nem azért vagyunk itt,hogy haragunkat igazoljuk, vagy hogy ezért agresszívan cselekedjünk,vagy elfogadjuk az agressziót. Épp ellenkezőleg, megtanuljuk,hogy ellenálljunk az agressziónak,azáltal,hogy megőrizzük a saját egyensúlyunkat és méltóságunkat. Megtanuljuk megváltoztatni a hozzáállásunkat,hogy másképp tekintsünk a problémáinkra. Ha én azon panaszkodom,mit tett "Ő",lehet más arra mutat rá,hogy "Én" voltam túl határozott..(vagy makacs netalán? El tudom-e fogadni ezt a szót önmagamra vonatkoztatva?) Ha azon kapom magam,hogy feltárom az ő viselkedésének fonákságát, azon is elgondolkodhatom,hogy az én közbelépésem ezen nem változtat..de meggátolhat engem a saját fejlődésemben.
Azáltal,hogy megvizsgálom a magam problémáit,felelősséget vállalok azért, hogy határozott,spirituális lény vagyok,aki képes a tanulásra és belső fejlődésre. Ha ez az,amit szeretnék, nyitott szívvel és ítéletmentes gondolkodásmóddal átadom magam a tanulásnak és a megfigyelésnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése